Rokkant a lélek, minden kétszer annyi időbe kerül.
Elfátyolosodott szememmel próbálom felfogni a világom, de minden csendes. Ugyanúgy forog a Föld, s én nem értem, miért nem sötétül el az ég, miért nem változik az zölddé, pirossá vagy feketévé. Miért nem történik semmi kint, miközben bent sósav marta lelkem eszeveszett háborút vív a sikoltó agyammal és egyre csak folyik a vér, és rémálom ami van. Pedig gyönyörű a volt, és kilátástalan a lesz.
De mély csönd. Csak a szél fúj. Csak a Nap süt. De, hogy akarom-e hallani a boldog madarak énekét abban a jövőben, amiben Ő nincs benne, a válaszom: SOHA. Soha többé.